Merész gondolattól vezérelve úgy döntöttem megírom, hogy is jutottam el egy sátorba. Bevezetőként annyit rólam, hogy most 35 éves vagyok, 2 gyerek gyakorló apukája.

Hosszú az út, de mégis érdemes a legelején kezdenem, így talán érthetőbbé válik a történet.

Csonka, vallástalan családban nőttem fel. Anyámék 3 éves koromban elváltak, nevelőapám is csak 5 évig volt, így férfi példákkal eléggé rosszul álltam az elején. „Hiperaktivitásom” miatt tesi tagozatos általánosba jártam és szinte minden labdajáték edzését kipróbáltam a 8 év alatt.

Hosszas vívódás után autószerelői szakközepet választottam. Csak fiúk, főleg férfi tanárok, néhány még férfiasabb tanárnővel. Szerencsémre sok jó férfi mintát láttam a suliban, de kezdett bennem kialakulni egy érzés. Keresek valamit….

A középiskola alatt jött a versenyszerű evezés, lent Csepelen. Heti 6 edzés plusz 3 óra utazás, de megérte. Mivel a fiú telep külön volt a lánytól, így itt is komoly „beavatási” szertartásokon (szivatásokon) kellett átesnem. Sajnos nem volt egy „harcos-férfi” minta otthon, így a kitartásom csökkent és az eredmények is elmaradtak. A testi megpróbáltatások ellenére lelki síkon – egy kezembe akadt könyv által – sikerült megtalálni a vallásomat, így már úgy éreztem találtam valami, de azért tovább kellett keresnem…

Elkezdődött a technikum, majd bejutottam a fősuliba. Persze gépészmérnök szakra, ahol 3 db fiúsított lány volt a 120 tanulóból. Az élet sava-borsa itt is megtalált.

Ekkor kezdtem el kempózni, amit 7 évig csináltam. Itt sem hemzsegtek a lányok, így elég jó fiús edzéseken, edzőtáborokban vettem részt. Öveim színe is tervszerűen változott, de nem állhattam meg bármilyen „kemény” emberek is vettek körül, kerestem tovább….

Eddig már sok jó és rossz férfi példa, minta, életút volt előttem. A fentiekből is látható, hogy akár 2-3 embernek elegendő időt töltöttem el fiúk, férfiak társaságában, mégsem éreztem magam stabil alapokon állónak.

Majd megjött az első trónörökös és úgy éreztem semmit sem tudok. Összedől a világ, az eddig magamban felépített ember alatt süllyedni kezdett a talaj. Több évig próbáltam tapogatózni a sötétben, milyen is egy apa. Már teljesen feladtam és kezdtem beletörődni, hogy magányos farkasként kell végigharcolnom az életemet és minden egyes működési panelt nekem kell kikísérleteznem, amikor hallottam egy könyvről. Igen ez volt a „Férfi útja”.

Az első elolvasás után is eltelt vagy 1 év mire hallottam egy Zöldy Pál féle tréningről, amire el is mentem. Talán az a hasonlat illik az érzésre, hogy, amikor csak az utolsó pillanatban engednek el a víz alatt és te kirobbansz a vízből és teljes erőből szívod be a levegőt. Ez az, ezt kerestem!

Még egy fél év telt el a tréning után, mire elindult az új sátrunk és én végre azt éreztem, hogy ezt kerestem egész életemben. Mivel ateistaként nevelkedtem, így a hit elég távol állt tőlem. Mégis ez a két évtizednyi keresés utólag nyert értelmet, és talán hitet adott nekem abban, hogy minden történésnek az ember életében megvan a maga értelme és egyszer az eredménye is.

A Kereső azért nem tűnt el belőlem, de most már van egy hely – a sátor – ahova visszatérhet, megpihenni, feltöltődni és válaszokat kapni.

Csaba

Egy Mocsári teknős

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.