Nos túl vagyunk rajta!

A férfisátrak tizedik nomád táborát rendeztük meg. Mondhatnám, hogy jubileumi tábor volt, de nem mondom, mert nem az ünneplés hozott minket össze, hanem a feladat, hogy megkeressük, felidézzük, megbeszéljük az életünkben még fellelhető szakrális elemeket, hiszen a sólyom évében telnek napjaink. Hagyományainkhoz híven ezt altáborokra (törzsekre) osztódva, megmérkőzéses feladatok által generált, felfokozott hangulatban folytatott beszélgetésekkel próbáltuk megoldani. Persze a fizikai csatározások, megmérettetések súrlódásokat, sérüléseket is bírtak okozni. Ez is hozzátartozik a tábori léthez. Remélem senki sem kapott hosszan tartó, nehezen gyógyuló sebesülést, és ha bármilyen kellemetlensége is keletkezett a próbák során, az okulására szolgált, és nem haragra. Én a magam részéről sok tapasztalattal gazdagodva tértem haza, hiszen olyan fontos férfi tulajdonságokról kaptam tanítást, mint a türelem, hűség, barátság, bajtársiasság, nagyvonalúság, önismeret, empátia, higgadtság és a gyengék segítése. És sorolhatnám napestig még.

Néhány dologban különleges is volt ez a tábor. Mégpedig abban, hogy még soha nem volt ennyi első táborozónk (17 fő). Aztán abban, hogy most volt a legnagyobb a korkülönbség a legfiatalabb, és a legidősebb résztvevő között (55 év). Aztán abban is, hogy mindig mást adott, mint amit vártam. Aztán "megismerkedhettem" - óvatosan mondom, csak így macska körmözve - egy alakulófélben lévő új sátorral, a szőkédi férfi sátorral, akik már a megérkezés pillanatában kitűntek - hála az egyen pólónak - a mi sokszínű összevisszaságunkból. Jó volt látni a frissességüket, és látnom-hallanom-tapasztalnom kellett a másságukat is. Megtanultam általuk, hogy a másképpen látás képességéhez hozzátartozik a másképpen látni hagyás képessége is. Köszönöm fiúk!

És a mocsáriakat is új szemmel láttam. Számomra új képességeket mutattatok meg, sokszor okozva ezzel meglepetést. Értsd csapatfőnökök, tánc, önvédelem, stb. Csak aztán nehogy a kényelem szirénhangú csábításának engedve hátradőljünk, mint aki jól végezte dolgát. Régen egy ember azt mondta, "az aratni való sok, a munkás kevés, küldjetek munkásokat aratásomba." Ez így július derekán különösen időszerű. Úgyhogy munkára fel, máris itt az újabb feladat (Vép).

És persze ahogy megígértem, gazdára talált a mocsáriak háziversenyének díja is, a tradícionális vessző. Az egész évi nagyszerű teljesítményért Csaba kapta. Valamint különdíjat érdemelt még Gergő, aki az "utánpótlás" legjobb eredményét érte el. Gratulálok!

Most egyenlőre ennyit, később még bővítem ezt a bejegyzést, és néhány képet is csatolok majd hozzá.

Csonk

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.