A következő írás Zöldy Pál tollából:

1. AZ ALAPOK

            A Jégverem utcában tartott nyitott (havonta utolsó) kedd témájaként a beavatás merült fel. Sokan szeretnének beavatni – titkokat, értékeket – átadni, de míg ők maguk nincsenek beavatva, addig ez lehetetlen. A mai világban nem az átlépés a jellemző. Egyszerre benne találom magamat a helyzetben – apa lettem, szakember, beavatott valamibe. Csak nem erre készültem, ha egyáltalán készültem, vagy nem fogtam fel, hogy megtörtént. Beavatások vagy beavatás-szerű események az életünkben ma is vannak, ilyen a jogosítvány, szakvizsga, diploma, érettségi, katonaság, csapatba, bandába bejutás, a ballagások, ide nyúlik vissza a szalagavatók megmagyarázhatatlan (szinte kötelező erejű) népszerűsége is, de a bérmálás, a keresztség is beavatások, mégpedig szakrális értékeket közvetítő események.

            Miért nem éljük át ezeket azon a magas (szent) hőfokon, amelyen szervesen beépülhetnének az életünkbe? Talán, mert észre sem vesszük, mert nem készítik elő kellő komolysággal a beavatók, mert nem világos, hogy mire leszek feljogosítva…

            A beavatási jelvényeket ma már meg lehet vásárolni, ki lehet fizetni, fájdalom- mentesen lehet tetoválást, testékszert szerezni – olyat, amilyet egykor csak a beavatottak viselhettek. És ha pénzért meg lehet szerezni, akkor minek gyötrődjek érte?

            Sokan vagyunk, akik ebből a hazugság tengerből kifelé nézegetünk és keressük azokat a tárgyakat, eseményeket, amelyek, nem olyanok, mintha azok lennének, hanem amelyek valóban azok, amik. Élni akarunk és átadni azt, ami minket életben tart. És azt akarjuk, hogy ezt használja az, akinek átadom. Hogyan választom ki azt, akit be akarok avatni? Vagy ő választ ki engem? Mi a különbség a csoportos vagy az egyéni beavatási szertartások között?

            Mostantól összejövünk és beszélgetünk ezekről a kérdésekről. Következő alkalom május utolsó keddje lesz, a Jégverem utcában.

            Mindenekelőtt fontos tisztáznom, hogy miért érdekel a „beavatás” témaköre? Mert lehet ennek történeti, néprajzi, történeti, pszichológiai, antropológiai, fejlődés lélektani, szociológiai, filozófiai, csoportdinamikai és még jó pár megközelítése, és mindegyik fontos. Mi az én személyes kérdésem? Ha jössz, küldd el a válaszodat! zoldypal@gmail.com

            A bevezető kedden a beavató, vagy átlépési rítusok fő elemeit néztük meg, majd egyet értettünk abban, hogy a háborúk már nem töltik be azt a szerepet, amelynek segítségével némely esetben az „egó” fölé tudott emelkedni a harcos. Nincsenek is harcosok, abban az értelemben, csak sértődött öregfiúk, akik anyaszagú apák és apaszerű anyák között vergődnek.

            Felidéztük az életükben előfordult „mintegy”, „kvázi” beavatásokat. Izgalmas kérdést vet fel, hogy vallásos élmények nem voltak túlsúlyban. – pl. bérmálás, vagy keresztség, vagy elsőáldozás… Tehát Richard Rohrnak igaza lehet, mikor a rítusaink kiüresedéséről szól.

            Előállítottunk egy üzenet-halmazt is, szerkesztetlenül, nyersanyagként, hogy ma mi az a tudás, amit átadnánk a fiainknak.

            Útvonal tervünk: Honnan vesszük, hogy ez az üzenet a fontos? Honnan hallottuk? Ki az, akinek mondjuk? Mit akarunk elérni? Milyen formában mondjuk? Milyen eszközeink vannak?

            Közösségeket, közösségi képviselőket is szívesen látunk, hogy ha igénylik a segítségünket ebben a fontos munkában. A beavatásoknak az a szerepe, hogy súlyt adjon életünk új szakaszának. Hogy hasonló hőmérsékletre hevüljön a beavató és a beavatott. Hogy jelenlétünk ne hűtse le a titkunkat! Mi, férfisátrak, kezdetek óta használjuk ezt az eszközt, szívesen megosztjuk, amink van.

Üdv zp

Jégverem, 2012-04-25.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.